Hírek > Fed-Kupa
Nem sokat pihenhettek a magyar lányok Tallinnban az első napi vereség után. Szerda este tizenegykor fejezték be a britek ellen és csütörtök délelőtt tízkor már újra pályára kellett lépni.
Luxemburg a mai ranglistás helyezések alapján verhető ellenfélnek ígérkezett, de nem szabad elfelejteni, hogy Anne Kremert és Claudine Schault néhány éve még a legjobbak között jegyezték.
AZ első mérkőzésen sajnos rögtön szembesültünk azzal, hogy az aktuális világranglista nem mindig mérvadó. A tavalyi budapesti Fed-kupa-sorozat közönségkedvence, Arn Gréta a szerdai formáját hozta, és két sima szettben, 6:4, 6:1-re kikapott Claudine Schaultól (377.). A luxemburgi lányt 2004-ben még a 44. helyen jegyezték.
A tavaly szeptember óta egyéni mérkőzést nem nyert Szávay Ági így azzal a tehetrrel a vállán lépett pályára az ellenfél elsőszámú játékosa, Mandy Minella ellen, hogyha nem győz, a csapat a folytatásban a kiesés elkerüléséért küzdhet.
Szerencsére nem kellett egy pillanatig sem izgulni, mert a legjobb magyar végre a papírformának megfelelő eredményt produkált: 6:0, 6:1 -re verte riválisát.
A találkozó kimeneteléről döntő párosban a Szávay, Marosi kettős esélyt sem adott a luxemburgi duónak, és magabitosan nyerve a meccset hozta a második pontot.
Szávayék pénteken, a csoport második helyéért a hollandokkal mérkőznek.
Claudine Schaul (luxemburgi) - Arn Gréta (magyar) 6:4, 6:1
Szávay Ágnes (magyar) - Mandy Minella (luxemburgi) 6:0, 6:1
Szávay Ágnes, Marosi Kata (magyar) - Mandy Minella, Claudine Schaul (luxemburgi) 6:3, 6:0
Összesítésben: 2-1 Magyarország javára
Először nyert egyéni meccset az idén Ági
2009-02-05
Sorozatban négy mérkőzést vesztett a magyar válogatott a Fed-kupa euró-afrikai zóna első csoportjában és a feljutás helyett már a kiesésre kellett gondolni, amikor Szávay Ági megmutatta, nem felejtett el teniszezni. Az egyéni és a páros meccsén összesen négy gémet vesztett és így Magyarország-Luxemburg 2:1.
![]() |
Luxemburg a mai ranglistás helyezések alapján verhető ellenfélnek ígérkezett, de nem szabad elfelejteni, hogy Anne Kremert és Claudine Schault néhány éve még a legjobbak között jegyezték.
AZ első mérkőzésen sajnos rögtön szembesültünk azzal, hogy az aktuális világranglista nem mindig mérvadó. A tavalyi budapesti Fed-kupa-sorozat közönségkedvence, Arn Gréta a szerdai formáját hozta, és két sima szettben, 6:4, 6:1-re kikapott Claudine Schaultól (377.). A luxemburgi lányt 2004-ben még a 44. helyen jegyezték.
A tavaly szeptember óta egyéni mérkőzést nem nyert Szávay Ági így azzal a tehetrrel a vállán lépett pályára az ellenfél elsőszámú játékosa, Mandy Minella ellen, hogyha nem győz, a csapat a folytatásban a kiesés elkerüléséért küzdhet.
Szerencsére nem kellett egy pillanatig sem izgulni, mert a legjobb magyar végre a papírformának megfelelő eredményt produkált: 6:0, 6:1 -re verte riválisát.
A találkozó kimeneteléről döntő párosban a Szávay, Marosi kettős esélyt sem adott a luxemburgi duónak, és magabitosan nyerve a meccset hozta a második pontot.
Szávayék pénteken, a csoport második helyéért a hollandokkal mérkőznek.
Claudine Schaul (luxemburgi) - Arn Gréta (magyar) 6:4, 6:1
Szávay Ágnes (magyar) - Mandy Minella (luxemburgi) 6:0, 6:1
Szávay Ágnes, Marosi Kata (magyar) - Mandy Minella, Claudine Schaul (luxemburgi) 6:3, 6:0
Összesítésben: 2-1 Magyarország javára
Szóljon hozzá
| zsolt21 | 2009-02-08 14:32:44 |
| Na mi van? Beragadt az oldal??? Már a hollandok elleni győzelemről sem írtak. Miért?
Ja Ági Na Li-vel játszik Párizsban, ha nyer, Jankovic következik. Fel van adva a lecke a pontvédésre... Ezt a képet szedje már le valaki! Hajrá Ági! |
|
|   | |
| lillinho | 2009-02-08 12:41:55 |
| Azért sűrűbben is frissíthetnék az oldalt!!!!!!! :( Na mind1! Csak egy kis infó: Ági a Párizsi versenyre megy ahol tavaly a döntőig menetelt. A döntőben Anne Csakvetadze győzött, így ő a címvédő. Hasonló sikereket kívánok Áginak, mint tavaly Párizsban. :))) | |
|   | |
| Gergellly | 2009-02-06 14:19:57 |
| Na, a hollandokat is verték, megint hoztuk a kötelezőt, mint tavaly. Azért hiába, most is Ági húzta ki a csávából a csapatot és úgy látszik jól bírja a terhelést, mert minden nap egyesezett és párosozott is. Remélem már kezd helyrejönni fejben és képes lesz majd a jobb játékosok ellen is valami hasonlót alkotni. (A képet meg tényleg lecserélhetnék, ha jól emlékszem New Haven Ági-Mauresmo, inkább kölcsönözhetnének egyet az MTSZ-től) | |
|   | |
| Rycsy | 2009-02-06 12:45:06 |
| Jajj, de jó! Végre nyert Ági!!!:) Csak így tovább!!!
Hogy lehet Ági hivatalos honlapjára egy ilyen fotót kitenni? Pláne egy örömhírnél?!??!?! Valaki cserélje le... |
|
|   | |
| nzsuzsa | 2009-02-05 18:28:00 |
| Hát ez elég furcsa fotó valóban.Szerintem van ennél jobb is.Kérnénk egy cserét! | |
|   | |
| LPista | 2009-02-05 16:10:47 |
| Holnap még meg kellene verni a hollandokat, akkor talán elindulna a szekér....
Mellesleg: Ki tette ide ezt a szörnyű fényképet? |
|
|   | |
| lillinho | 2009-02-05 14:31:41 |
| Nagyon örülök, hogy Ági végre nyert egyesben is! :) Igaz nem volt túl nagy ellenfél, de számomra bíztató ez a 6:0 6:1 :)))....és párosban a 6:3 6:0 :))) Csak megkéne ezt mutatni grand slam totnákon illetve más tornákon is... :) ....én bízok Ágiban és szerintem még vissza fogja nyerni a 2007-es nagyon jó formáját!! Sok további sikert neki!!!!!! :) | |
|   | |
| nzsuzsa | 2009-02-05 14:25:45 |
| Gratulálunk!További sok sikert a többi napon is. | |
|   | |
| Az összes hozzászólás megjelenítése | |
Gyengén rajtolt a magyar nõi teniszválogatott a Fed Kupa Euro-afrikai zónajának I-csoportjában Tallinnban, 3-0-ás vereséget szenvedett Nagy-Britannia csapata ellen. Szávay Áginak egyéniben és párosban sem jutott sikerélmény, Arn Gréta is vesztesen távozott a pályáról. Ezek után a csoport második helyének megszerzése a reális cél a magyar hölgyek számára.
A magyar nõi teniszválogatott Hollandiával, Nagy-Britanniával és Luxemburggal mérkõzik a Fed Kupa Euro-afrikai zóna I. csoportjának szerdától szombatig tartó küzdelmei során Tallinnban - derült ki a keddi sorsoláson. A kiemelés után tehát a csoportbeosztás is kedvezõen alakult a továbbjutásra hajtó magyarok számára, akiknek a dolgát a leginkább talán a britek nehezíthetik meg. Szávay Ági és Arn Gréta éppen Nagy-Britannia csapata ellen rajtol szerdán az Észtországban rendezett tornán.
Az amarekai alapozás után sem pihen a legjobb magyar teniszezõ, aki örül, hogy februárban újra a nemzeti csapatban játszhat.
1































